A hajnal első sugarai a halászt még a tengeren találják. A török szokásoktól eltérően, ahol a halászat nagyipari módszereit részesítik inkább előnyben, Görögországban még élő (s nem feltétlenül a turizmushoz kapcsolódó) foglalkozás a halászé.
Délben már a kikötőben pihennek a halászhajók, a hálók is forró álmukat alusszák a parton, a halak eladva a délelőtti pszaragórán (halpiacon).
Este pedig, miközben hátunk mögött egy újabb munkanapra (éjre) készülve lassan kisorjáznak a tengerre a halászbárkák, mi egy pszarotavernában élvezzük az aznapi fogást. Bár az étlapon sok halféleség szerepel, a pincér csak kétféléből enged választani: - Ma ez volt a fogás - magyarázza. Gavrost eszünk. Amúgy nemigen kedveljük a halat, de ez most fenséges. Talán része van abban a balzsamos éjszakának, meg az öböl túloldalán, Nafplion fellegvára mögül felemelkedő Hold sárga képének, vagy a legendás görög vendégszeretetnek, hogy ez a vacsora bekerül a családi legendáriumba, de a becsületes, kemény, kétkezi munkának, ami elénkvarázsolta, bizonyosan.
